2014 szeptember

– dinamikus meditáció órák indulnak szeptemberben péntekenként és vasárnaponként 19-21-ig –
Várom azokat:
- Akik szeretnék felfedezni, hogy lehetséges-e hosszabb ideig is pörögni – akár fél óránál többet – szédülés nélkül és kipróbálnák a Mevlevi szufi rend kötött pörgéseit: az alap-, a vándor- és a szinkron- pörgést, valamint a szabad pörgést egyaránt.
- Akik szívesen megtapasztalnák milyen gondolatok nélkül mozgásban lenni, rátalálni a belső tengelyre és érezni a spirálisan örvénylő erők (centripetális, centrifugális) valamint saját légzésének támogatását, energetizáló hatását. És a reggeli kávé és/vagy cigaretta helyett más megoldást keresnek.;))
- Akik kiadnák magukból a héten felgyülemlett stresszt, és fáradságot, így a hétvégét emelkedett hangulatban, áradó jókedvvel töltenék mindenféle tudatmódosító szer vagy folyadék bevitele nélkül is.
- Akik hiperaktívak, és szeretnék levezetni a fölös energiáikat, s aludnának egy jót végre!

Amerikában találtam a Mevlevi rend azon ágára, ahol a nők is gyakorolhatják a kerengő dervisek rituáléit, így egy zen szerzetes hölgy Sheika Khadija Radin tanított egy hónapon át az ülő mellett a dinamikus pörgés meditációra egyaránt. Az ő szervezésében volt szerencsém egy szintén egy hónapos dervis karavánon részt venni, Izraelben és Törökországban, ahol a helyi szufi rendek vezetőivel beszélgethettünk, ráadásul az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy az akkói szufi templomban is táncolhattunk egy sema-t (hallgató, figyelő szertartás), ahol már 100 éve nem rendeztek hasonlót.
A heti rendszerességű gyakorlásokon a biztonságos pörgéshez szükséges alap ajánlások kerülnek átadásra gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt a Mevlevi Rend jelenlegi vezetőjének, Jelaladdin Loras efendi-nek a szóbeli engedélye alapján.
A rend célja is a szufi pörgés módszerének, minél több országban terjesztése, és a későbbiek folyamán, ha lesz elég érdeklődő és gyakorló, akkor ellátogatnak hozzánk átadni a tudásukat.
Időpontok:
- péntekenként 19-21-ig az Oriental Stúdióban: 2014. szept. 05, 12, 19, 26-án. Cím: 1132 Budapest, Hegedűs Gyula utca 23. fsz. 3. kapucsengő: Oriental (a jobboldali udvarba második ajtó, ahol az Oriental Stúdió feliratot látod)
- vasánaponként 19-21-ig a Casa de la Musica I. emeleti tánctermében: 2014. szept. 07, 14, 21, 28-án. Cím: 1088 Budapest, Vas utca 16. A vasárnapi foglalkozásokon élő zenés improvizatív fuvola kísérettel lesz alkalmunk gyakorolni Tóth Andreának köszönhetően.
Gyakorlati információk
Érkezés a foglalkozás előtt 20 perccel lehetséges. Átöltözés az öltözőben vagy a teremben biztosított.
A foglalkozás során laza, kényelmes ruha és vastag talpú tapadókorong nélküli zokni viselése ajánlott, aminek a felülete jól csúszik a parkettán.
Érdemes a foglalkozás előtt már a napi 1 liter cukormentes inkább enyhén sós folyadék /zöldség lé/ vagy szénsavmentes víz fogyasztása, hogy a test kellőképpen hidratált legyen.
A hozzájárulás összege: 3000 Ft/alkalom, előre bejelentkezés a spiralporges@gmail.com címen szükséges, és hálás köszönet érte.
Kedvezményes részvételi lehetőségek:
- 2 alkalommal: 5 000 Ft (10 napon belül)
- 4 alkalommal: 9 000 Ft (30 napon belül)
- 6 alkalommal: 12 000 Ft (45 napon belül)
- 8 alkalommal: 15 000 Ft (60 napon belül)